Skip to content

Daily Archives: 2018. március 29

Felhívás bölcsődei ellátás biztosításához kapcsolódó igények jelzésére

Feketeerdő Község Önkormányzata a bölcsődei ellátásra való igény felmérése céljából az alábbiakról tájékoztatja a szülőket, törvényes képviselőket:

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 2017. január 1-jétől hatályos 94. § (3a) bekezdése értelmében minden olyan településen kötelező a bölcsődei ellátás megszervezése, ahol:

– arra legalább 5 gyermek napközbeni felügyeletére igény jelentkezik, vagy

– a településen élő 3 év alatti gyermekek száma meghaladja a 40 főt.

Az önkormányzat a gyermekek bölcsődei ellátásáról a Gyvt. 42. § (2) bekezdése szerinti bölcsődei ellátást nyújtó intézmények, szolgáltatások bármelyik formájának biztosításával, önállóan, társulásban vagy ellátási szerződés útján gondoskodhat.

A települési önkormányzatoknak fenti kötelezettségük teljesítésére a jogszabály legkésőbb 2018. december 31-éig ad lehetőséget.

A bölcsődei ellátás keretében – főszabályként – a három éven aluli gyermekek napközbeni ellátását kell biztosítani. Bölcsődei ellátás keretében a gyermek húszhetes korától nevelhető és gondozható.

Fentiek alapján felhívjuk a szülők, törvényes képviselők figyelmét, hogy 2018. április 15-éig írásban (Feketeerdő Község Önkormányzata 9221 Feketeerdő, Árpád tér 1.) jelezhetik az önkormányzat felé a bölcsődei ellátás biztosítása iránti igényüket.

 

Feketeerdő Község Önkormányzata