Skip to content

Tájékoztató – Kormányzati ügyfélvonal (1818)

Tisztelt Ügyfelek!

A pandémiás időszakban különös fontossággal bír az, hogy az ügyfelek használják az elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat. Ennek elősegítése érdekében, 2021. január 1-től a Kormányzati Ügyfélvonal (1818) segíti az elektronikus ügyintézési portál használatát.

A 1818 a következő szolgáltatások ellátását biztosítja:

  • segítségnyújtás a rendszerbe való belépéshez;
  • technikai segítség az oldalon megjelenő szolgáltatások kapcsán;
  • ügyfelek támogatása az ASP rendszer használata során;
  • kapcsolattartás a központi szolgáltatóval, valamint az ügyféltámogatói feladatokat ellátó szervezetekkel;
  • intézhető ügyekkel kapcsolatos tájékoztatás;
  • SZEÜSZ-szel kapcsolatos panaszok, közérdekű bejelentések, észrevételek fogadása, kivizsgálása, továbbítása, megválaszolása.

Az önkormányzati adó és egyéb hivatali ügyekben természetesen továbbra is az önkormányzat az illetékes, és a saját ügyfélszolgálati csatornán keresztül biztosít támogatást.

Javasoljuk, hogy ügyeik intézéséhez használják az e-önkormányzatportál szolgáltatásait.

Készült a Magyar Államkincstár tájékoztatása alapján.

Dunakiliti, 2021. január 12.

Dr. Odonics Aliz
jegyző

Tájékoztatás – Helyi iparűzési adó bevallási nyomtatványok visszavonása

Tisztelt Adózók!

Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2020. évi CXVIII. törvény rendelkezéseinek hatálybalépését követően ( 2021.01.01-től) az adózó a helyi iparűzési adóról szóló adóbevallási kötelezettségét – ideértve az adóbevallás kijavítását és az önellenőrzéssel való helyesbítést – és az adóelőlegről szóló bevallási kötelezettségét kizárólag az állami adóhatósághoz elektronikus úton, az állami adóhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon teljesítheti. Az e-önkormányzat portál helyi iparűzési adó űrlapjai központilag visszavonásra kerültek.

Kérjük, legyenek a fentiekre figyelemmel az elektronikus ügyintézés során!

Készült az ASP Központ tájékoztatása alapján.

Dunakiliti, 2020. január 12.

Dr. Odonics Aliz
jegyző

KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2016-00250 PÁLYÁZAT BEMUTATÁSA

Projekt bemutatása 

Kedvezményezett neve:  Dunakiliti Község Önkormányzat

Felhívás címe:  Csatlakoztatási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez

Projekt címe: Dunakiliti Község Önkormányzata ASP Központhoz való csatlakozása

Szerződött támogatás összege: 6 millió Ft

Támogatás mértéke: 100%

Projekt tervezett befejezési dátuma: 2018.06.30.

Projekt azonosító száma: KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2016-00250

Megvalósítási helyszínek: Dunakiliti Község Önkormányzata 9225 Dunakiliti, Kossuth Lajos utca 86.

Feketeerdő Község Önkormányzata 9211 Feketeerdő Árpád tér 1.

Projekt leírása: 

Az Önkormányzati Hivatal az ASP rendszerhez nem rendelkezik az informatikai követelményeknek megfelelő gépparkkal, ezért szükséges az előírt eszközök beszerzése. A Dunakiliti Közös Önkormányzati Hivatal Dunakiliti és Feketeerdő községek igazgatási, adóügyi és gazdasági feladatait látja el, hivatali apparátus létszáma 10 fő. Érintett dolgozók létszáma 6 fő. Az eszközök beszerzését követően az önkormányzati szakrendszerek adatminőségének javítását és migrációját külső szakértő elvégzi. Közben az érintett dolgozók az oktatáson részt vesznek. Külső szakértő szolgáltató elkészíti a működésfejlesztést és szabályozási keretet alakít ki a vállalt szabályzatok elkészítésével. Szintén külső szakértő a tesztelést és élesítést elvégzi. A projekt zárásakor a projektmenedzsment, a kötelező tájékoztatás és nyilvánosság költsége elszámolásra kerülnek. A projekt zárásakor az érintett dolgozók rendelkeznek a kellő tudással az ASP rendszer használatához, és a megfelelő informatikai háttér kialakításával a szakrendszerek használata teljes egészében biztosított. A beruházást csak támogatási forrásból valósítja meg az Önkormányzat.

Kiserdei Bölcsőde beiratkozás

Tisztelt Szülők!

A Kiserdei Bölcsőde Dunakiliti községben 2021. január 2-án kezdi meg működését. A bölcsődébe való beiratkozáshoz a jelentkezési kérelmüket elektronikus, vagy postai úton nyújthatják be, illetve a Hivatal (Dunakiliti, Kossuth Lajos utca 86.) bejáratánál elhelyezett postaládába helyezhetik 2020. november 30-ig.

E-mail cím: titkarsag@dunakiliti.hu
Levelezési cím: Dunakiliti Község Önkormányzata, 9225 Dunakiliti, Kossuth Lajos utca 86.

A jelentkezéshez szükséges nyomtatvány innen letölthető (de kérésre e-mailben vagy postai úton is elküldjük a szülőknek).
A jelentkezéshez szükséges dokumentumok listáját a nyomtatvány melléklete tartalmazza.
A jelentkezési lapon és a munkáltatói igazoláson kívül a felsorolt dokumentumokat másolatban kérjük benyújtani postai úton történő jelentkezés esetén.
Elektronikus jelentkezés esetén kérjük, figyeljenek a scannelt / fotózott dokumentumok minőségére!

Felmerülő kérdéseikkel forduljanak hozzánk bizalommal a 96/671-033, vagy a titkarsag@dunakiliti.hu e-mail címen.

Dunakiliti, 2020.11.09.

Tisztelettel:

Neuburger-Czimmermann Zsuzsanna
intézményvezető

Tájékoztatás személyes ügyfélfogadás szüneteléséről

Tisztelt dunakiliti, tejfaluszigeti és feketeerdei Lakosok!

Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy 2020. november 3. napjától a Közös Önkormányzati Hivatalban a koronavírus-járvány második hullámának terjedése miatt a személyes ügyfélfogadás szünetel. A személyes ügyfélfogadás szünetelésének idején a Hivatalt telefonon és elektronikus úton is elérik. Személyes ügyfélfogadásra kizárólag a személyesen intézhető ügyek esetében, előzetesen egyeztetett időpontban kerülhet sor.

A Hivatal központi telefonszámai:
06-96-671-033
06-20-384-08-25

Dunakiliti polgármesterének elérhetőségei:
06 96 671-037
06-30-204-37-00
polgarmester@dunakiliti.hu

Feketeerdő polgármesterének elérhetősége:
06-30-820-73-47
polgarmester@feketeerdo.hu

A jegyző elérhetősége:
06-96-671-034
06-20-546-70-66
jegyzo@dunakiliti.hu

A hivatal további elektronikus elérhetőségei:

Beadványaikat e-mailben, ügyfélkapun, hivatali kapun keresztül fogadjuk, illetve papír alapú beadványaikat a Hivatal épületén található postaládába is helyezhetik.

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!

Vigyázzunk egymásra!

Kovács Andor Tamásné s.k                                                      Novák András s.k.
Dunakiliti község polgármestere                                      Feketeerdő község polgármestere

dr. Odonics Aliz s.k.
jegyző

Pályázati felhívás tanyagondnoki állás betöltésére

Dunakiliti Község Önkormányzata a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Tanyagondnok munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő

A munkavégzés helye: Győr-Moson-Sopron Megye, 9225 Dunakiliti, Kossuth Lajos u 86.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Közreműködés az étkeztetésben, házi segítségnyújtás biztosításában. Az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás biztosítása, így a háziorvosi rendelésre szállítás, egyéb egészségügyi intézménybe szállítás, gyógyszerkiváltás, gyógyászati segédeszközhöz való hozzájutás biztosítása, óvodáskorú, iskoláskorú gyermekek szállítása. Egyéb szállítási szolgáltatások: gázpalack csere, postai küldemények feladása. Egyéb szolgáltatások: hivatalos ügyek intézésének segítése. Közösségi, művelődési, sport- és szabadidős rendezvények szervezésez

Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

  • 8 általános,
  • tanyagondnoki képesítés, vagy a tanyagondnoki képzés vállalása,
  • legalább „B” kategóriás, érvényes vezetői engedély,
  • legalább 2 év gépjárművezetői gyakorlat,
  • vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatásnak vállalása,
  •  magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • középfokú/szakmunkás végzettség,
  • jó helyismeret

Elvárt kompetenciák:

  • szociális érzékenység
  • empátia,
  • rugalmasság
  • kötetlen munkaidő vállalása

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • A pályázati feltételeknek való megfelelést tanúsító okiratok másolatai.
  • Fényképes szakmai önéletrajz.
  • 90 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítván.
  • Nyilatkozat a tanyagondnoki képesítés megszerzésének 2 éven belüli vállalásáról.
  • Hozzájáruló nyilatkozat a pályázat elbírálásában résztvevők számára az iratok megismeréséhez.

A munkakör betölthetőségének kezdő időpontja: Legkorábban a tanyagondnoki szolgálat működési engedélyének kiadását követően.

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. november 16.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kovács Andor Tamásné polgármester ad a 06-30/204 3700 telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Dunakiliti Község Önkormányzat címére történő megküldésével (9225 Dunakiliti, Kossuth u. 86.) Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: „Tanyagondnok”
  • Elektronikus úton, szkennelve Kovács Andor Tamásné polgármester részére a polgarmester@dunakiliti.hu e-mail címen keresztül.
  • Személyesen: Kovács Andor Tamásné polgármester, 9225 Dunakiliti, Kossuth u. 86.

A pályázat elbírálásának határideje: A pályázatot Dunakiliti Község Önkormányzat Képviselő-testülete bírálja el a pályázat beadását követő testületi ülésén.

A pályázati kiírás közzétételének helye, ideje: www.dunakiliti.hu, Dunakiliti közterületi hirdetőtáblái;

2020. október 19.
Dunakiliti Község Önkormányzata